A túlfeszültség-levezető teszter általában két részből áll: egy fő egységből és egy feszültséggyűjtő egységből. A fő egység feladata a cink-oxid túlfeszültség-levezető szivárgó áramának beszerzése, a feszültségjelek vétele és a számítások elvégzése. A feszültséggyűjtő egység felelős a PT szekunder feszültségének vagy az indukciós lemez elektromos térerősségének jelének beszerzéséért. A feszültségfelvétel támogatja a PT szekunder oldali feszültség felvételét vagy az elektromos térjelek vételét az indukciós lemezen keresztül. Az áramfelvétel megvalósítható egy számlálón keresztüli mintavétellel vagy egy árambilincs használatával a földelőáram rögzítésére. A kommunikációs módszerek támogatják a vezetékes szinkronizálást, a vezeték nélküli szinkronizálást és a feszültség{5}}ingyenes szoftverszimulációs szinkronizálást.
A hardver moduláris felépítésű architektúrát alkalmaz, beleértve a nagy-precíziós mintavevő egységet, a jelkondicionáló áramkört, az adatfeldolgozó magot és a kijelző interfészt. A hardver ipari-minőségű összetevőket használ, például nagy-precíziós AD konverziós chipeket, interferenciát gátló digitális szűrőket- és hőmérséklet-kompenzációs érzékelőket. A fő egység panelje általában árambemenetet, referenciajel-bemenetet, LCD-képernyőt, gombokat, interfészeket (például USB flash meghajtót, nyomtatót), földelési pontot és tápkapcsolót tartalmaz. A feszültséggyűjtő egység panelje jellemzően kommunikációs interfészt, antennát, gombokat, LCD-képernyőt, feszültségbemenetet és földelési pontot tartalmaz. A fő egység méretei általában körülbelül 320 mm × 270 mm × 150 mm és 385 mm × 295 mm × 185 mm, súlya pedig körülbelül 3,2–5 kg (kábelek nélkül). A felhasználóknak elsősorban a műszer műszaki paramétereit kell megvizsgálniuk, hogy megállapítsák, megfelel-e a tesztelési igényeiknek.
